A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház ifjú titánja, K. Müller Zsófia

A pódiumhoz, a színpadhoz fűződő vonzalma, a színjátszás iránti szerelem gyökerei hosszú időre nyúlik vissza. Salgótarjánból indult felfedezni a világot, a Bárka Stúdióban kezdte el a szárnyait bontogatni, majd egy nagy kanyarral visszatért oda ahonnan elindult. Jelenleg a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház társulatát erősíti, ahol színészi feladatain kívül rendezőasszisztensi pozícióban is kipróbálta már magát. Harold Pinter Hazatérés című mulatságos, borzalmas, szentimentális, vicces, fájdalmas drámája fővárosi bemutatkozása után beszélgettünk. 

- Miért épp a színház mellett tetted le a voksodat?

- Minden valahol a Kodály Zoltán Általános Iskolában kezdődött, édesanyám biztatására-, aki egyébként pedagógus - egy Janikovszky Éva költeménnyel léptem ki a nagyközönség elé. Már akkor valami megmagyarázhatatlanul különleges érzés kerített hatalmába, amiről persze fogalmam se volt, hogy mi az valójában. Aztán harmadikos lehettem mikor Lázár Ervintől A kék meg a sárga című részletet adtam elő. Rendszeresen indultam el különböző versmondó versenyeken, ahol jó eredményeket értem el. A középiskolában a tanáraim aztán még jobban erősítették bennem az irodalom és a művészetek iránti vonzalmamat. Olyannyira, hogy ekkor lettem tagja a Sándor Zoltán által vezetett Pódium Stúdiónak. Később pedig a szülővárosomban, Salgótarjánban működő Vertich Színpadhoz csatlakoztam, ahol rengeteget tanultam a társulat vezetőjétől és rendezőjétől T. Pataki Lászlótól. Az első nagyobb feladatot, vagyis női főszerepet Marschalkó Zsolt Zsarnokölők című komédiájában kaptam: Bata Mari kémnőt kellett megformálnom.